Szavazhatok-e a Tesla közgyűlésén?

Az elmúlt néhány évben a tőzsdei brókereknél lezajlott újítások, a Robinhood valamint a Revolut által megreformált tőzsdei kereskedésnek köszöntően az értékpapírok vétele és eladása teljesen átalakult. Az új generációk már nem hívják fel a brókerüket egy papír vásárlásáért, sőt még a laptopot sem szándékozzák kinyitni, hiszen a részvényekkel való kereskedés ma már nagyjából egy pizza rendelésének egyszerűségével vetekszik.

Nem csak nyereséget tudsz realizálni a papíroddal

A tőzsdei részvényekkel való kereskedés egyik célja az árfolyamnyereség realizálása, amikor is a profit a vételi és eladási ár közötti különbözetből ered. Azonban az árfolyamnyereség mellett bizonyos részvényeink által részesedhetünk az adott vállalat osztalék kifizetéseiből is. Az osztalék fizetés természetesen nem a részvénytársaság nagyvonalú jótékonyságából ered, hanem a részvény által gyakorolható tagsági jogokból, amelyek a részvény mindenkori tulajdonosát illetik.

Ez a részvény havonta 2 gombóc ingyen fagylaltra jogosítja tulajdonosát

Az értékpapír tág értelemben nem más, mint egy egyoldalú jognyilatkozat, alfajtáiba tartoznak többek között olyan ódivatú eszközök, mint a váltó és a csekk, de ide soroljuk a részvényeket is. A részvény olyan értékpapír, amely egy adott társaságban gyakorolható tagsági jogokat testesít meg.

A magyar szabályozás tekintetében a klasszikus részvényesi jogok körébe sorolhatjuk a közgyűlésen való részvétel jogát, a szavazáshoz való jogot és nem utolsó sorban az osztalékhoz való jogot. A Ptk. eltérést engedő szabályozása alapján, azonban a részvényesi jogok köre tovább bővíthető, amelynek jogok megalkotására kizárólag képzeletünk (és a jogszabályi keret) szabhat határt. Egyéb részvényfajták létrehozatala által szinte bármilyen értékpapírba foglalt jog kialakítható, így nincs kizárva az sem, hogy egy részvénytársaságként működő cukrászda ingyen gombóc fagyit kínáljon a részvényeseknek, például a részvény bemutatása által.

Értékpapír vagy üzletrész?

Ha befektetési lehetőségeket keresünk elsődlegesen valószínűleg nem a céltársaság társasági formáját vizsgáljuk meg és bár egy részvénytársaság részvénye sok esetben működik hasonlóan egy korlátolt felelősségű társaság üzletrészéhez (például mindkettő jogosít a társaságban bizonyos jogok gyakorlására), azért bőven találunk eltérést is a kettő között. Általánosságban kijelenthető, hogy egy befektetési szerződésben kitárgyalt rendelkezések és elvek jóval könnyebben átültethetők egy kft. létesítő okiratába. Például egy kft. esetében az egyes jogok és kötelezettségek köthetők közvetlenül a tagok személyéhez, azonban egy rt. esetében ezek a jogok nem a részvényesek személyéhez köthetők, hanem magához a részvényhez, aminek az adott részvényes a tulajdonosa. A legtöbb esetben ettől a ponttól kezdve bonyolódik a helyzet annyira, hogy még „feketeöves” befektetők is nagymértékben igénylik a jogi támogatást.

A részvényekhez tapadó jogok még a legegyszerűbb eseteket is megbonyolítják. Egy részvénytársaság részvényeit egyrészről a törzsrészvények alkotják, amelyek a fent említett klasszikus részvényesi jogokat biztosítják. Az ezektől eltérő jogokra (pl. drag-, tag along) a részvénytársaságnak különböző részvényfajtákat szükséges kibocsátania. Ezt legjobb esetben célszerű oly módon eszközölni, hogy a részvényekhez tartozó jogok és kötelezettségek lehetőleg mindent lefedjenek, amit a felek kitárgyaltak a befektetési szerződésben. Ezáltal azonban a folyamat nem csak költséges, de rengeteg papírmunkát és adminisztrációt is igényel mind társasági, hatósági és jogi oldalról is.

Köztes megoldásként szolgálhat a helyzetre, ha a befektető megbízik annyira a céltársaságban, hogy a befektetési szerződésből eredő jogait nem kívánja átültetni a részvények szintjére. Ebben az esetben azonban a befektetési szerződésben kitárgyalt szabályok nem kerülnek átültetésre a részvénytársaság alapszabályába, az egyes jogokat megtestesítő részvények nem kerülnek kibocsátásra, aminek eredményeképp a befektetőt kizárólag a befektetési szerződés védi.

Mi a helyzet akkor a Tesla részvényekkel?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Photo by Aidan Hancock, source: Unsplash

A Tesla részvényese gyakorolhatja a szavazati jogát a közgyűléseken. Elvileg. A magyar szabályozás alapján a részvényesi jogok akkor gyakorolhatók, ha a részvényes a társaság részvénykönyvébe bejegyzésre került. A Tesla esetében azonban a részvényesek két kategóriába tartozhatnak. Egyrészről vannak az ún. „stockholders of record”, azaz részvénykönyvben nyilvántartott olyan részvényesek, akik részvényei közvetlenül a Teslától származnak és vannak az ún. „beneficial owners”, akik részvényei nem közvetlenül a cégtől, hanem közvetetten banktól vagy brókertől származnak, így őket kvázi a részvény haszonélvezőinek tekinthetjük. Tehát amennyiben nem vagyunk Tesla alapítók úgy nagy valószínűséggel a második csoportba tartozunk. A Tesla 2020-as éves közgyűlésére vonatkozó hivatalos tájékoztatása alapján a részvény haszonélvezője a szavazati jogának gyakorlásával kapcsolatos információkat nem közvetlenül a Teslától, hanem a brókertől kellett, hogy megkapják.

„No Guarantee of Rights”

A legtöbb bróker azért bebiztosítja magát az ÁSZF-ben, hogy legvégül ne maradjon rajtuk felelősség, ha a részvényes mégsem tud bizonyos jogokat gyakorolni. Nincs ez másképp pl. a Revolutnál sem, ahol már az ÁSZF 1. pontja rögzíti, hogy attól függetlenül, hogy náluk vásároltunk részvényt, még ne feltételezzük, hogy gyakorolhatjuk az abból fakadó jogokat. Sőt kifejezetten kiemelik, hogy egy részvényhez tartozó osztalék kifizetése és a szavazati jog gyakorlása nem garantált. Hozzá kell tenni azért, hogy a legtöbb piacvezető osztalékot fizető részvénytársaság még csak presztízsvesztés miatt sem engedhetné meg, hogy valamilyen oknál fogva nem kerül kifizetésre az osztalék a részvényeseinek, sőt a netes fórumokat böngészve a legtöbb ember pozitívan nyilatkozott arról, hogy még a kisebb mobilbrókereknél tartott részvényeivel is tudta gyakorolni a részvényéhez tartozó szavazati jogát.

Dr. Knitzky Dávid

Dr. Pintér Attila Ügyvédi Iroda